Garai Gábor (eredeti neve Rupprecht Gábor, 1929–1987) Kossuth-díjas magyar költő, író, műfordító és kritikus volt. Nemesi származású családban született: apja Marconnay Tibor költő, anyja Garay Etta szavalóművésznő, akik korán elváltak, és a fiút édesanyja nevelte. Pályája a költészetben az 1940-es években indult, és bár a Közgazdasági Egyetemen származása miatt meg kellett szakítania tanulmányait, később az ELTE-n magyartanári diplomát szerzett. Az irodalmi életben fontos szerepet vállalt: az Élet és Irodalom versrovatvezetője, a Magyar Írók Szövetségének főtitkára, valamint a Látóhatár főszerkesztője volt, emellett 1966 és 1980 között az MSZMP Központi Bizottságának is tagja lett. Költészetében a nyugatos hagyományokra építve a racionalitás és az erkölcsi elkötelezettség ötvöződött, különösen ismertté az 1957-es Tűz-tánc című verse, majd olyan kötetek fémjelzik munkásságát, mint az Emberi szertartás, a Mediterrán ősz vagy az Elégiák évada. Jelentős műfordító is volt, sőt színházi darabokat is jegyzett – posztumusz kötete, a Doktor Valaki tévelygései (1988) öniróniával teli alteregóját szólaltatja meg.