Tisza Kálmán (1830–1902) a magyar történelem egyik meghatározó politikusa volt, aki 1875-től 1890-ig, több mint 15 éven át töltötte be Magyarország miniszterelnöki posztját – ezzel a rendszerváltás utáni időszakot is számítva ő a második leghosszabb ideig hivatalban lévő kormányfő Orbán Viktor után. A nagybirtokos nemesi családból származó politikus a Szabadelvű Párt vezetőjeként komoly reformokat hajtott végre, és olyan erős kézzel kormányzott, hogy az ellenzék gúnyosan csak „Generálisnak”, hűséges támogatóit pedig „mamelukoknak” nevezte. Pályafutása az 1848–49-es szabadságharc idején indult, amikor a Batthyány-kormányban dolgozott, majd a bukás után emigrációba vonult; később viszont az alkotmányosság védelmezőjeként vált népszerűvé, és 1861-ben már képviselőként ült a parlamentben. Miniszterelnöksége alatt – amelyet időnként belügy-, pénzügy- és király személye körüli miniszteri tárcként is ellátott – jelentős gazdasági és politikai konszolidáció zajlott az Osztrák–Magyar Monarchián belül. Magánéletében is figyelemre méltó alak volt: fia, gróf Tisza István szintén Magyarország miniszterelnöke lett, és az 1918-as őszirózsás forradalom idején meggyilkolták, míg Kálmán 1902-ben Budapesten hunyt el, hosszú és meghatározó közéleti tevékenység után.