Pilarik István (1644–1720) evangélikus lelkész volt, aki Nógrád vármegyében született, és neves lelkész édesapja nyomdokait követve Pozsonyban tanult. A katolikus ellenreformáció elől menekülnie kellett: 1673-ban Nagyszombatból, majd 1674-ben a pozsonyi egyházi bíróság száműzetésére ítélte, ezért Németországba bujdosott. 1675-től Jordansmühleben volt diakónus, majd 1682-ben a modori gyülekezet német prédikátorként hívta vissza; később ismét Németországba távozott, ahol édesapja mellett segédlelkészként működött, majd 1693 tájától Röhrsdorfban szolgált lelkészként élete végéig. Több vallásos munkája jelent meg németül, köztük egy katekizmus, egy bűnbánati és hernyópusztulás elleni prédikáció, valamint imádságos- és énekeskönyve, amelyek a kor gyakori szenvedései (háború, járvány, természeti csapások) közepette vigasztalást kívántak nyújtani. Műveit, köztük a Himmels-Leiter (Mennyei lajtorja) és a Geistliche Seelenmusik című köteteket, bibliai igékre épülő, közérthető, lelki erősítést szolgáló írásokként tartja számon az egyháztörténet.