Lev Tolsztoj Az élő holttest című drámáját 1900-ban írta, de csak halála után, 1911 őszén mutatták be először Moszkvában, mivel a szerző eleget tett a valós eset „hősnője” kérésének, és nem akarta színpadra vinni a történetet életében. A mű egy megtörtént bűnügyi eseten alapul, amelyben egy férfi megjátszotta az öngyilkosságot, hogy felesége hozzámegy a szerelméhez, majd később zsarolni kezdte a boldog párt, ami végül bigámia-perhez vezetett. A főhős, Fjodor (Fegya) Protaszov züllött, alkoholista életet él, felesége, Liza pedig gyerekkori barátjához, Viktor Karenyinhez szeretne feleségül menni, ezért Fegya – egy cigánylány, Mása javaslatára – színlelt öngyilkosságot követ el, és „élő holttestként” bujdosik. Jóval később egy lepusztult kocsmában felismerik, és a szemtanú, Artyemjev zsarolni kezdi, amiért a férfi visszautasítja, így a rendőrség kezére kerül. A lebukás után Lizát és Karenyint bigámiával és bűnrészességgel vádolják, de a szembesítéskor Fegya mindent magára vállal, hogy megmentse őket, ami a darab tragikus végkifejletéhez vezet. A mű a házasság kudarcának, a társadalmi konvenciók és a belső szabadság konfliktusának egyik legerőteljesebb, máig ható színpadi ábrázolása.