A siklóernyő egy hajtómű nélküli, merev tartóelemektől mentes repülő szerkezet, amely a felfelé szálló légáramlatok energiáját hasznosítva biztosít szabad repülési élményt. Bár hivatalosan nem számít extrém sportnak, „extrém” jellegét a kabin nélküli, időjárásnak kiszolgáltatott repülési közege adja, így a pilótának kiválóan kell ismernie az időjárás veszélyeit. A szerkezet működése a szárnyprofil feletti és alatti légáramlás sebességkülönbségéből származó felhajtóerőn alapul, amelyet a kupolát alkotó cellák és a zsinórzat – például a trim rendszer, fékek és gyorsító – segítségével irányítanak. A sporteszköz a paplanernyőből fejlődött ki a hegymászók lejutási igénye miatt, majd a mai, több cellából álló, biztonságosabb és korszerűbb változatokig jutott; gyakori típusai közé tartozik a tandem siklóernyő és a motoros siklóernyő (háti- és trike-kivitelben). A felszerelés részét képezi a beülő, a kötelező mentőernyő, valamint a 10–20 kg-os tárzsák, amelybe az ernyőt csomagolják. A siklóernyőket biztonságuk, méretük és sebességük alapján osztályozzák, amelynek legmeghatározóbb rendszere jelenleg a DHV (LTF) besorolás.