• A tengeralattjáró tartós víz alatti tevékenységre alkalmas hajó, amely elsősorban katonai feladatokra szolgál, de kutatási és mentési célokra is használják, és jelentős számban az 1900-as évek elején jelent meg.
  • A 19. század végére két fő típus jött létre: a rövid hatótávú, kikötővédő naszád, valamint a Tauchboot nevű, óceáni utakra alkalmas hajó, amely a felszínen hajózott és csak támadáskor merült le – ezek fő fegyvere az 1914-re kiformálódott egységes ubootoknál a 450 mm-es torpedó lett, amely az első világháborúban súlyos veszteségeket okozott a kereskedelmi hajózásnak.
  • 1933-ban Helmuth Walter professzor egy forradalmi, hidrogén-peroxid hajtású, 30 csomós víz alatti sebességű tervvel állt elő, de a haditengerészeti vezetők halogatása miatt a gyártás csak 1942-ben indult meg.
  • A második világháború alatt az ívhegesztés és az ellipszis keresztmetszetű hajótestek növelték a szilárdságot, 1944 tavaszától pedig a Schnorchel (búvárlevegő-cső) lehetővé tette a főmotorokkal való járőrözést 5–6 méteres mélységben.
  • Emellett az ellenséges radar és szonár elleni harc miatt erős légvédelmi ágyúkat (20–30 mm-es) és nagyobb kaliberű fedélzeti lövegeket (105–120 mm) szereltek fel a fedélzetre.
  • Végül az 1945–1954 közötti időszak hozta a legnagyobb minőségi ugrást: kevesebb, de nagyobb hajó épült, és fedélzetükre helikoptereket, mini tengeralattjárókat, rakétákat és robotrepülőgépeket helyeztek, ami teljesen átalakította a tengeri hadviselést.