Erzsébetvárosi Lukács György (1820–1892) erdélyi örmény nemesi család leszármazottjaként született Nagyváradon, és a magyar közigazgatás kiemelkedő alakjává vált. Jogi tanulmányai után ügyvédként dolgozott, majd az 1848–49-es szabadságharc idején a belügyminisztériumban teljesített szolgálatot, egészen a fegyverletételig követve a kormányt. A bukás után visszavonult a közélettől, de 1861-től Nagyvárad polgármestereként, majd országgyűlési képviselőként ismét aktív szerepet vállalt. 1875-ben Tisza Kálmán hívta a belügyminisztériumba, ahol közigazgatási reformtörvények szerkesztésében vállalt nagy szerepet. Különösen emlékezetes maradt az 1879-es szegedi nagy árvíz utáni újjáépítés kormánybiztosaként végzett munkája, amelyért a Szent István-rend keresztjét kapta. 1885-től államtitkári címmel és jelleggel foglalkozott a belügyminisztérium személyi ügyeivel, ezzel egy sokoldalú, a reformkortól a dualizmusig ívelő hivatalnoki életpályát zárva.