A király olyan szuverén uralkodó, aki egyesíti magában a törvényhozó, bírói és végrehajtó hatalmat, és akinek pozíciója általában örökletes, de lehet választott is, emellett gyakran szakrális, vallási szereppel is bír. Az örökletes királyság intézménye már i. e. 2900 körül kialakult Mezopotámiában, ahol a sumer városállamok vezetőit lugal-nak ("nagy ember") nevezték, és ehhez a kultúrkörhöz tartoztak Babilon és Asszíria királyai is. A magyar "király" szó a nyelvészek szerint Nagy Károly nevéből (Karl) származik szláv közvetítéssel (kral), és a magyarok első említése a frank területeken 862-ből, Hinkmar krónikájából ismert. A modern európai alkotmányos monarchiákban a királyok már csak jelképes, protokolláris államfői szerepet töltenek be, mivel hatalmuk nagy részét elvesztették, csupán az örökletesség maradt meg. A történelem során a királyi hatalom jelentősége tehát folyamatosan változott, a teljhatalmú szuverén uralkodóktól egészen a modern, szimbolikus szerepig.