A jégeső a csapadék olyan formája, amely zivatarfelhőből (Cumulonimbus) hullik, és csak akkor nevezzük annak, ha a jégdarabok átmérője eléri az 5 millimétert – ennél kisebb darabok esetén hódaráról beszélünk. Kialakulásához erős feláramlások szükségesek, amelyek a fagyáspont alatti rétegekbe emelik a vízcseppeket, ahol azok túlhűlt cseppekkel ütközve növekednek jégszemekké, és a folyamat során nedves növekedés esetén átlátszó, száraz növekedés esetén pedig homályos jégrétegek jönnek létre. Ahhoz, hogy a jégszem ne olvadjon el a zuhanás során, kritikus feltétel, hogy a nulla fokos nedves hőmérséklet szintje 2200 és 2800 méter között helyezkedjen el; ha magasabban van, a jég elolvad, mielőtt földet érne – ezért ritka a jégeső például Floridában. Emellett a felhő középső szintjein lévő szárazabb légréteg is kedvez a jég növekedésének, mivel ez segíti a megfelelő fagyási folyamatot. Így a jégeső nem csupán a hideg hőmérséklet függvénye, hanem a megfelelő légköri páratartalom és magassági viszonyok összjátéka, amelyek meghatározzák, hogy a zivatarok többségében kialakuló jégszemek elérik-e a felszínt.