Az El Niño (spanyolul „kisfiú”, ami a karácsonykor születő Jézusra utal) a Csendes-óceán trópusi övezetének természetes éghajlati jelensége, amely 3-7 évente, karácsony táján alakul ki, és 9-12 hónapig tart. A jelenség lényege, hogy a keleties passzátszelek felbomlanak, így a Dél-Amerika partjainál feltörő hideg áramlat elmarad, ami a tenger felszínének felmelegedéséhez vezet. Ennek következtében aszály sújtja Afrikát és Ausztráliát, míg a Karib-térségben és az Egyesült Államok nyugati partján óriási esőzések, világszerte pedig árvizek és hurrikánok alakulnak ki, a halászat pedig összeomlik. A perui és ecuadori halászok már a 19. század végén felfigyeltek rá, és a történeti feljegyzések szerint a jelenség egészen 1576-ig visszakövethető. A tudományos megértéshez Sir Gilbert Walker angol kutató tette meg az első lépést az 1920-as években a „déli oszcilláció” felfedezésével, majd az 1960-as években Jacob Bjerknes norvég meteorológus kapcsolta össze a légnyomás-változásokat a tengerfelszín hőmérsékletével, létrehozva az ENSO fogalmát. Az El Niño ellentéte a La Niña, amely a normálisnál hidegebb tengerfelszínt jelent, és szintén jelentős globális időjárási anomáliákat okoz.