A film noir („fekete film”) a hollywoodi bűnügyi drámák sajátos stílusa, amelyet elsősorban ambivalens erkölcs, sötét hangulat és szexuális motivációk jellemeznek; a kifejezést Nino Frank francia kritikus használta először 1946-ban. A klasszikus korszak az 1940-es évek elejétől az 1950-es évek végéig tartott, és jellegzetessége a kontrasztos, árnyékokkal játszó fekete-fehér képvilág, amely a német expresszionizmusból és a nagy gazdasági világválság korának krimijeiből nőtt ki. Az első ilyen filmként John Huston A máltai sólyom (1941) című alkotását tartják, amelyben Humphrey Bogart játszotta a műfajt meghatározó cinikus magándetektívet, míg a korszakot lezáró darab Orson Welles A gonosz érintése (1958) volt. A műfaj gyakori eszközei közé tartozik a flashback (például a Mildred Pierce-ben, 1945) és a narráció, valamint a füstös, neonfényes nagyvárosi miliő, ahol olyan jellegzetes figurák tűnnek fel, mint a magányos nyomozó és a végzet asszonya (femme fatale). A filmek hátterében a második világháború utáni kiábrándultság állt, az irodalmi alapokat pedig olyan szerzők regényei adták, mint Dashiell Hammett és Raymond Chandler.