Fodor Gábor Béla (1915–2000) kétszeres Kossuth-díjas kémikus volt, akit a modern sztereokémia és a tropánalkaloidok kutatásának egyik úttörőjeként tartanak számon. Pályafutása Szegedhez kötődik, ahol Szent-Györgyi Albert és Bruckner Győző hatására kezdte tudományos munkáját, majd 1950–1957 között a Szerves Kémiai Tanszék vezetőjeként dolgozott, és 1951-től az MTA levelező, 1955-től rendes tagja volt. Az 1956-os forradalomban vállalt szerepe miatt oktatói állásától eltiltották, ezért kutatóintézetekben helyezkedett el, és 1958-ban megalapította az MTA Sztereokémiai Kutatócsoportját. Mivel nem térhetett vissza az egyetemi katedrára, 1964-ben emigrált, és 1969-től az Egyesült Államok Nyugat-Virginia-i egyetemén tanított nyugdíjazásáig, 1986-ig – közben kanadai és német intézményekkel is együttműködött. A rendszerváltás után rendszeresen hazalátogatott, a szegedi egyetem 1990-ben emeritálta, 1994-ben pedig díszdoktorrá avatta. Nemzetközileg elismert munkássága mellett híres volt arról is, hogy nyolcgyermekes családapaként is kiemelkedő tudományos eredményeket ért el, többek között a szcopolamin teljes szintézisével kapcsolatos kutatásaival.