Rezervációs ár – a mikroökonómia egyik alapfogalma, amely azt a legmagasabb árat jelöli, amit egy fogyasztó még éppen hajlandó megfizetni egy jószágért; ennél kevesebbért megveszi, többért viszont már nem. A kifejezés az árverésekről ered, ahol az eladó is meghatároz egy minimális árat (kikiáltási árat), amely alatt fenntartja a jogot a jószág visszavásárlására. A közgazdasági modellben a rezervációs ár a keresleti görbe segítségével mérhető: a görbe alatti terület egy adott mennyiségre éppen a teljes rezervációs árat adja, míg egy pótlólagos egység ára a görbe magasságával egyenlő. Ha a pénz határhasznát állandónak tételezzük fel, a rezervációs ár egyenesen arányos a jószág határhasznával – ez a kapcsolat teszi lehetővé, hogy a közvetlenül nem mérhető hasznosságváltozásokat mégis számszerűsíteni lehessen. Mivel a határhaszon a mennyiség növelésével csökken (Gossen I. törvénye), a rezervációs ár is egyre alacsonyabb lesz, ami megmagyarázza a keresleti görbe negatív meredekségét. A rezervációs árat néha bruttó fogyasztói többletnek is nevezik, mert azt a pénzben kifejezett előnyt mutatja, amelyhez a fogyasztó a jószág megszerzésével jut.