A költségvetési (fiskális) politika a gazdaságirányítás egyik kulcseszköze, amely a közkiadások, az adóztatás és az államadósság kezelése révén osztja újra a jövedelmeket, ezzel közvetlenül befolyásolva a vállalkozások és a lakosság anyagi helyzetét. Elsődleges célja a hosszú távú gazdasági növekedés biztosítása, valamint a gazdasági ingadozások (fellendülés és recesszió) kiegyenlítése és a munkanélküliség csökkentése. Válság idején az állam adócsökkentéssel és új közkiadási programokkal pótlólagos keresletet teremt, míg konjunktúra (gazdasági felpörgés) esetén adóemeléssel és kiadáscsökkentéssel fékezi a magas inflációt. Az eszközök két fő csoportra oszthatók: az automatikus stabilizátorok (például a progresszív adózás és a munkanélküli segély) maguktól működnek, míg a diszkrecionális eszközök (közmunka, állami infrastrukturális beruházások, adókulcs-változtatások) eseti beavatkozást jelentenek. A politika elméleti alapjait John Maynard Keynes fektette le, aki szerint az államnak aktívan be kell avatkoznia a gazdasági ciklusok mérséklése érdekében. Összességében a fiskális politika nélkülözhetetlen a gazdasági stabilitás és a fenntartható növekedés megteremtéséhez, mivel olyan feladatokat lát el, amelyeket az egyének önmagukban nem tudnának megoldani.