Bay Zoltán és munkatársai az Egyesült Izzó laboratóriumában 1946. február 6-án hajtották végre a magyar Hold-radar-kísérletet, amikor saját fejlesztésű radarberendezésükkel sikeresen kimutatták a Hold felszínéről visszaverődő rádióhullámokat – ez az esemény a magyar űrtevékenység kezdetének tekinthető. A kísérlet fizikai nehézségét az jelentette, hogy a jel a távolság negyedik hatványával gyengül, ezért Bayék periodikusan ismétlődő jelsorozatot bocsátottak ki, majd a visszaérkező jeleket összegezték, így erősítve fel a zajból alig kivehető visszhangot. Érdekesség, hogy néhány héttel korábban az amerikai hadsereg Diana-projektje is hasonló sikert ért el, ami a radarcsillagászat új tudományágának megszületéséhez vezetett. A kísérlet jelentősége abban áll, hogy ez volt az első aktív természettudományos vizsgálat Földön kívüli objektumon, amely bebizonyította, hogy a Hold anyagi tulajdonságokkal bíró, jól meghatározható távolságban lévő égitest. Bár a fejlesztés már 1944-ben megkezdődött a második világháború idején, a front miatt többször költözniük kellett, és végül csak a budapesti ostrom után, 1946-ban sikerült a mérés.