A Soproni borvidék Magyarország egyik legrégibb borvidéke, amely az Alpok lábánál, a Fertő-tó déli partján és a Soproni-hegység lankáin terül el. Összterülete 4287 hektár, ebből 3236 hektár első osztályú besorolást kapott, de jelenleg csak 1770 hektáron termesztenek szőlőt – fő fajtája a valószínűleg osztrák eredetű kékfrankos. A borászat hagyományai a kelta korig nyúlnak vissza: a környéken i. e. 700 körüli kelta temetkezési helyen szőlőmagokat találtak, majd a rómaiak által Scarbantiának nevezett településen a híres borostyánút is áthaladt, amit a Soproni Múzeumban őrzött római amfora is bizonyít. A középkorban Sopron 1277-ben kapott szabad királyi városi címet, 1297-től pedig vámmentesen szállíthatta borait a Német-római Birodalomba, így a soproni és a közeli ruszti tételek országosan ismertté váltak, és Cseh-, Morvaországba, valamint Sziléziába is eljutottak. A borvidék két nagy tömbből áll: az északi Fertőrákos és Balf között, a déli pedig Soprontól Fertőszentmiklósig húzódik, de a város terjeszkedése folyamatosan csökkenti a termőterületet.