A mohácsi csata 1526. augusztus 29-én zajlott le, ahol II. Lajos magyar király serege elsöprő vereséget szenvedett I. Szulejmán szultán oszmán hadaitól, ami a későbbi történetírásban „nemzeti nagylétünk nagy temetőjeként” vált ismertté. A csatát megelőző évtizedekben Európa gazdasági súlypontja az atlanti kereskedelem felé tolódott el, így a magyar arany- és ezüstbányák jelentősége csökkent, miközben a kontinenst a reformáció (Luther, 1517) és a német parasztháború (1524–1526) rázta meg. A nyugati hatalmak az itáliai háborúkkal voltak elfoglalva; I. Ferenc francia király paviai veresége (1525) után fogságba esett, ezért anyja, Savoyai Lujza régensnő szövetségeseket keresett a Habsburgok ellen. Ennek jegyében a franciák 1525–1526-ban követségeket küldtek, amelyek közül Frangepán János vezetésével az isztambuli küldöttség sikeresen eljutott a szultánhoz, hogy török támogatást szerezzenek, míg a magyar udvar visszautasította a francia ajánlatot, de Szapolyai János erdélyi vajda hajlandónak mutatkozott az együttműködésre. A vereség okai és a csata történelmi jelentősége mind a mai napig heves viták tárgyát képezi a magyar hadtörténelemben, hangsúlyozva a katasztrófa mértékét és következményeit.