Az 1894-es Pullman-sztrájk az amerikai munkásmozgalom egyik legjelentősebb eseménye volt, amely az 1893-as pánik okozta mély gazdasági válság idején robbant ki. A konfliktus 1894. május 11-én kezdődött Chicagóban, amikor a Pullman Company gyári munkásai sztrájkba léptek, mert a bérek csökkentése ellenére sem mérsékelték a vállalati városban fizetendő magas lakbéreket, és tiltakoztak a paternalista irányítás ellen. Eugene V. Debs, az Amerikai Vasúti Szakszervezet (ARU) vezetője ezután országos bojkottot hirdetett minden Pullman-kocsit szállító vonat ellen, ami 27 államban mintegy 250 000 munkást érintett és megbénította a vasúti forgalmat. A szövetségi kormány Grover Cleveland elnök vezetésével bírósági végzéssel és a hadsereg bevetésével lépett fel, ami véres összecsapásokhoz vezetett (csak Chicagóban 30 halott), és végül a sztrájk összeomlott. Debs-t bírósági határozat megsértéséért börtönbüntetésre ítélték, az ARU pedig feloszlott, de az esemény fordulópontot jelentett az amerikai munkajogban és a szövetségi kormány munkaügyi beavatkozásában. A sztrájk hátterében George Pullman "mintavárosának" kudarca állt, ahol a munkások demokráciahiánytól és túlzott díjaktól szenvedtek, ami jól mutatja a korabeli ipari kapitalizmus feszültségeit.