A tahiti nyelv (Reo Mā’ohi) egy kelet-polinéziai bennszülött nyelv, amelyet főként Francia Polinézia Társaság-szigetein beszélnek, és szoros rokonságban áll a marquises, tuamotua, mangareva nyelvekkel, valamint távolabbról a maorival és a hawaiival is. A nyelv írásbelisége a 19. század elején kezdődött, amikor a London Misszionárius Társaság hittérítői, köztük Henry Nott, II. Pomare király segítségével lefordították a Bibliát, ezzel megalapozva a tahiti írás- és olvasástudást. Hangrendszere meglepően egyszerű, mindössze 5 magánhangzóból és 9 mássalhangzóból áll, de a glottális stop (’eta) és a hosszú magánhangzókat jelölő makron (tārava) fontos szerepet játszik a jelentés megkülönböztetésében – még ha a gyakorlatban gyakran el is hagyják őket. A tahiti kifejezetten izoláló nyelv, amely elsősorban segédszavakra és partikulákra támaszkodik a nyelvtani viszonyok kifejezésében, a személyes névmások viszont külön alakot használnak egyes, kettes és többes számban. Francia Polinézia legkiemelkedőbb őshonos nyelveként a tahiti az egységes kulturális identitás alapját adja, miközben a régióban olyan rokon nyelvek is élnek, mint a pa’umotu vagy a mangareva.