Lázár János (1703–1772) a barokk kori Erdély sokoldalú írója, fordítója és főispánja volt, aki később erdélyi kormányszéki elnökként is tevékenykedett. A marburgi egyetem híres filozófusánál, Christian Wolffnál tanult, majd hazatérése után politikai karrierje szárnyalni kezdett: 1733-ban bárói, 1745-ben grófi címet kapott, az 1740-es évek közepére pedig a királyi tábla elnökévé is kinevezték. Pályája azonban akadályba ütközött, amikor 1738-ban hamis vád alapján Rákóczi József párthíveként elfogták és börtönbe vetették, ám ártatlansága hamarosan kiderült, és visszanyerhette hivatalait. Irodalmi hírnevét latin költeményei és az 1766-ban megjelent Florinda című verses krónikája alapozta meg, amelyet kortársai „erdélyi Janus Pannoniusként” ünnepeltek; ez a mű nemcsak a mórok spanyolországi hódítását beszéli el, hanem korabeli földrajzi ismeretterjesztő leírásokat is magában foglal. Élete végé szomorú fordulatot vett, hiszen részt vett az 1764. évi mádéfalvi lemészárlását követő megnyugtató bizottságban, majd 1771-t körül nyugalomba vonult, és 1772. november 26-án Gyulakután hunyt el.